Hol is kezdjem… Olyan Ő nekem, mint Carrey-nek Mr. Big…
Amikor 5,5 éve megismertem egy újabb társkereső oldalon, soha nem hittem volna hogy ennyire befolyásolni fogja az életem és ennyire fontos lesz nekem.
Levelezésünk elején nem nagyon érdekelt, hiszen nem igazán az én típusomnak számít. Szőke haj, kék szem, kigyúrt test. Aztán elkezdtünk beszélgetni, a szimpátia megvolt de nem több. Eltelt 2 hónap, még mindig csak beszélgettünk, és egyszer csak azt éreztem hogy rettentően érdekel az illető. Legyen ezek után mondjuk Szenilla a neve - kissé nőies, de a jelentése lévén tökéletesen illik Rá.
Júniusban egy Rio-s buliban voltam, amikor kaptam egy sms-t hogy mi van velem, hogy vagyok stb. Amikor elindultam hazafelé láttam meg a telefonomon az üzenetet, amit Szenilla küldött. 
Egyből hívtam, hogy buliban voltam épp most indulok hazafelé, már itt is van a taxim. Erre kérdezte, hol vagyok, mert hogy ő a Rioban van. Láss csodát én is! Kijött az alsó bejárathoz, és ott helyben semmisültem meg. Mint akit élve eltemettek! Ilyet még sosem éreztem, akkor még nem tudtam, de otthon már igen. Szerelem volt első látásra. Még akkor éjjel megjött az sms, hogy örül hogy látott és nagyon csinos voltam. Holnap hív, hogy mikor találkozzunk. Egész nyáron találkozgattunk, de nem történt semmi. Nem szívesen kezdeményeztem volna esetében. Aztán augusztusban mégis kitálaltam. Miért csináljuk ezt? Mi az értelme? Szeretne tőlem tényleg valamit, vagy hagyjuk ennyiben a dolgot? Nem gond ha nem, csak mondja meg és ne tartson kétségek között.
Azt mondta ez bonyolult… Azóta ezt legalább annyiszor hallottam tőle, mint azt mástól hogy jó reggelt. Az ő esetében mindig minden bonyolult és ezzel le is zárjuk a témát. Szeptemberben összejöttünk. Soha életemben nem voltam boldogabb. Ezt az érzést nem tudtam feldolgozni, ma már tudom. Ezért átesve a ló másik oldalára, teljesen kifordulva önmagamból egy hárpia lettem. Szenilla az a típusú ember aki mindezt még meg is tetézi, ha látja a jeleket. Hát kaptam rendesen. Majdnem két idegkimerülést, egy összetört szívet, 8 szakítást és egy hatalmas szerelmet hagytunk magunk mögött 2006. szilveszterekor.
2007 januárjától egészen 2009 júliusáig nem tudtam belemenni semmi komolyabba, azaz nem is akartam. Szívben nem tudtam lezárni a dolgot, és mint egy kakukkos óra ahogy valami elkezdett alakulni valakivel, amiről ő nem tudhatott, de megjelent! Egyből előjöttek a régi érzések, amiket csak tetézett a 2008 februárjában való találkozásunk, ahol meglehetősen sokáig mentünk el. Érdekes kapcsolat volt, hiszen még egy közös képünk sem volt, de valahogy nem is hiányzott, nekem elég volt az hogy ő van nekem.
2009 júliusában megismerkedtem Ánizs-Kaporral, aki elkezdte feledtettni Szenillát szívügyileg is. Szenillával sem nagyon kommunikáltunk így minden a helyére került.
Októberben kiköltöztem Svájcba és csak karácsonykor mentem haza pár napra. A 2 hónap alatt szinte minden nap beszéltünk, amikor hazamentem találkoztunk is. Leírhatatlanul jó volt őt látni, átölelni, hülyülni vele. Időről időre talákozunk, elég gyakran beszélünk is egymással. Valahogy átalakult a dolog. Nem tudom megfogalmazni. De most sokkal közelebb érzem őt magamhoz, mint amikor mondjuk együtt voltunk és jártunk. Olyan dolgokat oszt meg velem, amiket akkor sosem, és szerintem most sem osztana meg ha együtt lennénk velem.
Ide pedig idézném egy korábbi írásomat, ami a legjobban visszaadja a gondolataimat vele kapcsolatban:
“A napokban volt szerencsém egy egész napot együtt tölteni életem első és talán eddigi egyetlen szerelmével. Be kell vallanom, rajta kívül sosem szerettem senkit sem úgy igazából szerelemmel, se előtte se utána. Egy tiszavirág életű „kapcsolatról” beszélünk, ami teljesen megváltoztatott engem és az életemet is. A Srác egy évvel fiatalabb mint én, de lélekben / agyban ezerszer öregebb, mint a korabeliek. Hiszek, abban hogy véletlenek nincsenek, ennek lévén nem véletlenül találkoztunk akkor amikor. De nagyon sokáig fájó pont volt, és járt az agyam, mi lett volna ha. Aztán rájöttem, hogy nagyon sok mindenben változott, velem máshogy viselkedik mint anno, de csak mert már nem vagyunk olyan viszonyban.
Februárban ismerkedtünk meg, hónapokig beszélgettünk és éreztem, ez most valahogy más, de ugyanakkor szokásomhoz híven nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Ma már nem emlékszem miről beszélgettünk de ha arra az időre gondolok, még mindig melegség önti el a szívemet és testemet. Júniusban találkoztunk először egy szórakozóhely bejáratánál, kb. 2 percre. Ott helyben tudtam, hogy meghaltam és élve eltemettek. Valósággal szárnyaltam, a föld felett lebegtem, mintha megszűnt volna a gravitáció. A taxiban hazafele a barátnőm nem ismert rám. Kérdezte mi történt velem, hogy ilyen euforikus állapotba kerültem. Mire a válaszom az volt, hogy szerelmes vagyok. A barátnőm elhűlve hallgatta, mit mondtam a taxis pedig nevetett. Amikor hazaértem még mindig nem egészen voltam magamnál. Másnap teljesen új dolgot éreztem, látni akartam, puszit kérni, odabújni, de ugyanakkor távolságot tartani. Július elején ismét találkoztunk, akkor kicsit több időt együtt töltve, talán egy délutánt. Ma is pontosan emlékszem mi volt rajta aznap és hogy megbeszéltük találkozunk pár nap múlva. A találkozóra augusztusig kellett várni. Teljesen be voltam zsongva, hogy találkozunk, majd kiugrottam a bőrömből, hogy végre újra láthatom. Aznap kora délután találkoztunk, és az egész városon átsétáltunk. Amikor eljutottunk a Roosewelt térre, megkérdeztem egy padon ülve, hogy mit akar tőlem. Rettegtem a válaszától, mert klasszisokkal jobb pasi volt, mint én nőben. Akkor hangzott el először, az a mondata, amit azóta is oly sokszor hallok: „Ez bonyolult!” Azt mondta, hogy az anyja Svédországba akarja vinni, és hogy már menyasszonyt is szerzett neki. Ezt akkor és ott elhittem. Elhittem, hogy csak ez a dolog választ el minket. Ismét eltelt egy hónap… Szeptemberbe találkoztunk, elvitt megmutatni, hogy hol is dolgozik, hol tölti a mindennapjait. Belógtunk az egyetemre, ahova én be sem mehettem volna. Az étteremben, aminek nevét hónapokba telt megjegyeznem – olyan dolgok történtek, amikre életem végéig emlékezni fogok. Emlékszem mi volt rajtam aznap, az Ő öltözékére viszont csak haloványan. Azonban arra, hogy mi történt: hogy életemben először megettem a fehér magnumot, hogy életemben először úgy csókolt meg valaki, hogy alig várjam és olyan energia keletkezett bennem, hogy úgy éreztem szétrobbanok. Amikor azt éreztem, hogy ennél jobban hogy tudnám kifejezni mennyire szeretem. Csak szorítottam, csak bújtam hozzá. „Összejöttünk”
Én ekkor már vidéken jártam főiskolára, szóval normális volt számomra, hogy nem sokat tudunk találkozni. De még így is havonta egyszer találkoztunk. Novemberben és Decemerben 4x szakítottunk. Kikészített, hogy nem érem el telefonon, hogy nem enged be az életébe – a barátai közelébe, a családja közelébe. Hogy amikor elmeséltem neki az egész napomat és megkérdeztem mi volt a suliban, annyit mondott még áll… Nem értettem őt, de annyira szerettem, hogy úgy éreztem nem érdekel az egész, mert kárpótol mindenért az együtt töltött kevéske idő. Decemberben az utolsó veszekedésünk az étteremben zajlott – miután az örsön odaadta a dolgaimat, felhívtam, hogy beszélnünk kell, pont mikor sms-t írt, hogy beszéljünk – ott ahol minden kezdődött. Megkérdeztem, hogy ha nem szeret és nem akar velem lenni, miért mondja, hogy így szeret úgy szeret. Erre jött a válasza: „Talán megszokásból…” Ott helyben kiborultam. Képkiesés… A következő kép, hogy bent állunk a tálalószekrénynél és nem akarom kiengedni, erőszakosan tolom magam hozzá, hogy kikényszerítsem belőle, mit is akar. Végül megadta magát. 5 órán keresztül beszélgettünk, szorítottuk a másikat magunkhoz. Megbeszéltük most minden más lesz! Karácsony előtt voltunk egy nappal.
Egész karácsonykor tűkön ültem, hogy vajon mi történik, próbáltam elérni, nem sikerült. Szilveszter előtt lemerült a telefonom és a barátnőméről írtam sms-t neki, arra pedig reagált. Láthatólag elege lett a hülyeségeimből, abból hogy tapadtam hozzá mint egy matrica és mint egy pióca kiszipolyoztam. Megértem, hogy elege lett belőle, hiszen én sem bírtam volna sokáig. Szilveszterkor mindennek tényleg vége lett. Utána még beszélgettünk ugyan, de soha semmi nem követte a telefonon történteket. Én pedig reménykedtem Mint egy buta kis kamasz. Eltelt fél év, amikor felhívott és közölte értem jön arra a szórakozóhelyre, ahol először találkoztunk. Barátnőmmel voltam. Jött messziről hallottam, hogy üvölt a roxy rádió. Beszálltam a kocsiba és betette az új Caramel CD-t, és arról a Te vagy aki kell c. számot. Nekem nem esett le, hogy miért csinálta. A szám után kikapcsolta és vissza a roxyra. Arra gondoltam, mivel teljesen ugyanaz a zenei ízlésünk talán emlékszik rá, hogy szeretem és ezért tette be. Aztán barátnőmet is elvitte egy darabon. Majd hívott barátnőm, hogy leesett-e, mondtam nem. Nem tudom mi volt a szándéka vele, de akkor sejtettem, újabb reményfelhő, hogy lesz valami. Fél évvel később megint találkoztunk, együtt töltöttünk egy olyan délutánt, amit nem felejtek el, az plüssállatkínzástól, a filmnézésen át, a fehérneműben a lépcsőházban való rohangálástól, az azt követő összefonódásig. 2 nappal később kiment Tokióba fél évre. Azt hittem lesz valami, majd hideg zuhanyként ért az egész dolog, mikor a barátnőm felhívott, hogy megint együtt vagyunk-e. Mert hogy, mint ha engem látna az adatlapján. Naivan felrobogtam az iwiw-re és megnéztem az adatlapot, amit akkor már jó rég nem látogattam. Megláttam egy képet, amin a lány elsőre tényleg emlékeztetett önmagamra, de tudtam nem én vagyok. A napomat inkább hagyjuk milyen volt… Nem igazán kommunikáltunk már, és hozzáteszem ő szóban sosem adott rá jelet, hogy bármit is újrakezdene / folytatna.
Eltelt 3 és fél év, hogy szétmentünk, de még mindig fontos számomra. Ez a fontosság, már nem az ami volt. Mint ember fontos számomra és nagyon szeretem mint embert. Tudom barátként kezelni és barátként szeretni. Az együtt töltött egy napon éreztem először azt, hogy igen tényleg kezdem megismerni ezt az embert, hogy miért teszi azt amit. És hogy mi lehet benne legbelül, és valamilyen csoda folytán ő is kedvelhet mindezek után még mint embert, különben nem hagyta volna, hogy nyaggassam és pazaroljam az idejét. Továbbá olyan dolgokat mondott el magáról, amit álmomban nem hittem volna hogy megtesz…
Szóval igenis lehetünk szerelmesek, úgy egy emberbe, hogy egyáltalán nem ismerjük, de hosszútávon nem gyümölcsöző a kapcsolat, ha nem alakul ki a többi tartópillér. Nem törölnék ki semmit sem az életemből, a rosszat sem. És őt se! Fontos nekem! Mostanában igazi meleg szerelemmel lángol egy gyönyörű és imádni való lakótársa iránt, aki egy hímnemű kutyus, egy igazi kis kacat. De nem csodálom, mert elképesztő, lebilincselő és imádnivalóóóóóóóóóóóóó. :)”
Kacatka az Ő igazi és egyetlen szerelme. Viszont azt hiszem én mondhatom magam bizalmasának / barátjának.
